2011. április 19., kedd

Weimar



Kezdjük a terhelő bizonyítékokkal a gyámügy felé! 1. Náthásan hoztuk haza Verót 2. Az Ikea-bébiőrünk nem működött, úgyhogy az alvó gyereket félóránként ellenőrizve vacsoráztunk a hotel éttermében. 3. A kétéves kisdedünket Buchenwaldba vittük.

A többi viszont mind szép és jó. Isteni tavasz van Weimarban, nagyon jól szórakoztunk, Veró pedig már igazi partner a kirándulásokon.
Az autóbérlésnél szerencsénk volt: 1. kettővel nagyobb típust kaptunk, ezt is sikerült csurig pakolni (ez már többször előfordult, mégis érdemes vakáció idején utazni). 2. Adtak bele GPS-t, így összesen két GPS-szel vágtunk neki az útnak. 3. Egy Kia lett, amit Veró is ki tudott mondani! A GPS, amit szégyenszemre először próbáltam, nagyon bejött, jó sok időt lehet vele spórolni. Veró már a készülődésnél izgatott volt, és mikor Dani az első kör cuccot levitte a kocsiba, nem lehetett visszatartani, majd lenn bekéredzkedett a gyerekülésbe. Sajnos az odaúton csak fél órát aludt, ugyanis Dani túl jó poént mondott épp akkor.


Első célpont: Buchenwald. Igen, a német klasszika és humanizmus fellegvárától alig pár kilóméterre volt a gyűjtőtábor. Az egykori barakkoknak már csak az alaprajza látható, de állt a bejárat, a krematórium, a raktár (ma kiállítás). Alacsony, szürke ég borult a szürke kavicsokkal lepett hatalmas, lejtős térre. A nyomasztó anyagot nagyon szerény és ízléses módon tálalták, szörnyülködtetés és esztétizálás nélkül, inkább engedve az eredeti tárgyakat, leveleket, fotókat beszélni. Szerintem. Dani szerint meg egyszerűen ez egy kisebb tábor, amit nem övez akkora érdeklődés. Sajnos a szovjet táborra nem jutott időnk, ahol a világháború utáni években a (feltételezett) náci bűnösöket őrizték. Verót nem viselte meg a hely, vidáman rohangászott a hatalmas téren (megnehezítve nekünk a szomorú hely átélését). Rajtunk kívül senki sem hozott totyogó gyereket, ahogy néztem, a helyet főleg diákcsoportok látogatták, és ez egész Weimarra igaz.

A bejárat, belülről. A szürke az egykori barakkok helye.

Egy barakkot megőriztek.


Emlékmű, háttérben a raktár
Hogy megoldjam a „hogyan töltsük el azt a 16 órát, amíg a gyerek alszik” problémát, egy wellness-hotelban béreltem szállást. Veró a hosszú nap után megvizsgálta a szobát, majd megrohamozta a rácsos ágyat. A bébiőr sajnos csak pár méterig működött, a szállodakomplexumban pedig ennél minden messzebb volt, így rossz lelkiismerettel lementünk vacsorázni. Az étteremben nagyon igyekeztek szofisztikált fogásokat adni, Dani például egy paradicsomzselés-garnélarákos-wasabis kaviáros cukkiniterrint evett, de valahogy nem jött össze nekik, ráadásul a főpincér nagyon hasonlított Schmitt Pálra.

Büféreggeli

A kastély

Sybille hercegnő portréja, idősebb Cranach

Másnap a weimari kastély és a benne levő múzeum volt a cél. Meglepve tapasztaltuk, hogy Weimarban mindenütt csak fizetősen lehet parkolni, és progresszíven drágul a tarifa. Anna Amália hercegnő egykori kastélyában van egy klassz Lucas Cranach-kiállítás, ezenkívül még rengeteg más, általunk kevésbé ismert festmény, táblakép és porcelán, meg maga az épület is figyelemreméltó. Egész hihetetlen, de az előzetesen a parkban lefárasztott, babakocsiba préselt gyerekkel mind a három szintet sikerült nagyjából megnéznünk. Néhány képen ő is felfedezett érdekes momentumokat (gyí! hamm! cici!).

A Belvedere
Angyalszobor a parkban

Délután a Belvedere kastélyhoz mentünk, ez Anna Amália hercegnő egykori nyaralója, és a szántóföld közepén álló komplexumban is pénzbe került a parkolás. Verónak igen jó napja volt. Ugyanis mostanában mindig a szökőkúthoz (kúú) akar menni, itt a parkban mintegy tizenhét szökőkutat érintettünk sétánk során, ő mindet megcsodálta. Ráadásul a szálloda portáján is volt egy kis csobogó, ezt naponta nyolcszor útbaejtettük és "kúú" sóhajokkal nézegettük. Megnéztük a kis franciakerteket, gazebókat, etettünk kacsákat a tóban. A 2-3 kilóméteres túrát Veró végig lábon tette meg, egész jó sebességgel, és hajlandó volt a megfelelő irányban menni.

Este a nagyok lementek úszni, és még a bárban koktélozásra is maradt idő. Sajnos az éjszaka maradék része rosszul telt: Veró megfázhatott a szabadban, éjjel nem kapott levegőt és sokat sírt.

Cranach háza
Piactér

Nemzeti színház, előtte Goethe és Schiller

Az utolsó délelőtt végre Weimar történelmi központját jártuk végig. Hétfő lévén, a múzeumok sajnos zárva voltak, de úgyis kb. harminc múzeum van Weimarban, legalább nem álltunk nehéz döntés előtt. Megnéztük kívülről Anna Amália könyvtárát, Goethe, Schiller és Cranach lakóházát, a helyeske főteret, és a színházat, ahonnan a weimari köztársaságot kikiáltották. Türingia idén lisztomániában ég, mindenhol Liszt-tárgyakat árultak és Liszt-rendezvényeket hirdettek.


És egy másik honfitársunk mellszobrát is megtaláltuk…


Még jó lett volna a nagy városi parkban sétálgatni a virágzó fák alatt, a Goethe által gusztusosan elszórt kis romok között, de már sajnos haza kellett indulni... 


Kedves gyerekes ismerősök, ajánljatok jó bébifónokat. Láttunk olyat is, hogy egy telefonra letölthető szoftver riasztja a szülőt, melyiket ajánljátok? Ugyanitt alig használt Ikea bébiőr ingyen elvihető.

1 megjegyzés:

  1. Na még egyszer:)
    Szóval, nekünk Androidra letölthető Amon szoftverünk van, nagyon szeretjük. Bármilyen távolságban működik:)
    A sikeres nyaraláshoz gratulálok, remélem a kis nátha nem riaszt vissza titeket további országjárástól!

    VálaszTörlés